Tutumutti

Gyermek festőszerszámok

2017. május 15. - Tutumutti

Folytatódik a kreatív kellékekről szóló sorozat, mégpedig a festőszerszámokkal! A rajzeszközöknél említett alapelvek itt is érvényesek:

  • Kicsiknek ne vásároljuk fel a művészellátó teljes kínálatát, mert egyrészt az életkoruknak megfelelő eszközökkel érnek el sikereket, másrészt "elszédülnek" a kínálattól.
  • Jó minőségű termékeket válasszunk, amik nem egyenlők a legdrágábbakkal!  

festoszerszamok_gyerekeknek_tutumutti_blog.png

Hogy miket érdemes beszereznünk a nyugis alkotáshoz? Aki most arra számít, hogy végigvesszük az összes hagyományos festéket és ecsetet, lehet, hogy csalódni fog.

Az a jó a gyerekekkel való kézműveskedésben, hogy sokszor nem is a végeredmény, hanem az "út", a folyamat a lényeg. :) Ennek jegyében született az alábbi válogatás.

 

Festékek

Bár a a hagyományos, fém tubusos temperából több fajtát is kipróbáltunk, bevallom őszintén, mind csalódást okozott: sok esetben annyira rászáradt a festék kívülről, hogy a kupakot fogóval sem tudtam lecsavarni. Felmerül a kérdés, hogy miért nem mostam le gondosan minden használat után - hát azért, mert a festés utáni összepakolást nálunk nem úgy kell ám elképzelni, hogy komótosan tisztítgatom a felszereléseket, miközben a három Kisangyal ölbe tett kezekkel, némán pislog az asztal körül. :)

A hagyományos tempera másik problémája a csomósodás. Nem jó az, ha nagy hévvel leülünk alkotni, és az első pár perc azzal telik, hogy Anya megpróbálja lecsavarni a kupakot, és ha végre sikerül és kinyom egy kis festéket a tubusból, percekig kevergeti, mire szép homogén lesz! Legközelebb olyat szeretnék kipróbálni, aminek rögtön buzgón nekieshetünk, nem kell a hígítással bíbelődnünk - ezt manapság úgy nevezik, hogy ecsetkész.

Most, hogy már mindhárom gyerkőccel - "szerényen" szólva - nagyüzemben dolgozunk, a nagyobb, műanyag tégelyes vagy flakonos kiszerelésű festékeket preferálom.

Ezek közül szeretnék választani:

gyerekfestek_kivansaglista_tutumutti_blog.png

1. Vízfestékből már jó ideje használjuk a Crayola palettáját. Kedvező áron kapható, könnyen lemosható, lassan fogy (annak ellenére, hogy a három kis Büdösbogár nem kíméli), a fedele még mindig nem tört le (ez nálunk nagy szó). Az, hogy "csak" 12 színből áll, számunkra nem probléma, mert szeretünk új színeket kikísérletezni, össze-vissza kutyulni, ez a festék pedig ennek a célnak tökéletesen megfelel. 

2. A Faber-Castell Connector vízfestéke azért különleges, mert a színek egyenként is beszerezhetők, egymáshoz pattintva rögzíthetők, így a paletta színeit tetszőlegesen variálhatjuk. 12 és 24 db-os kiszerelésben is kapható. Iskolásoknak ideális.

3. A flakonos vízfestékek közül a Djeco termékét szúrtam ki magunknak. Ehhez mindenképpen szükségeltetik paletta. A festék mennyisége tetszés szerint adagolható, így elkerülhetjük a hagyományos, gombos vízfestékeknél jelentkező kiázást. Persze nem mindegy, ki adagolja a festéket... :)

4. A Djecótól tetszik a gouache festék is, aminél több réteg festhető egymásra a színek keveredése nélkül. Lányos színekben is kapható.

5. Ugyanezt ígéri a Crayola ecsetkész festékkészlete.

6. Az Ikea Mala névre keresztelt csillogó-fluoreszkáló festéke tetszés szerint hígítható, akár ecset nélkül (a flakon hegyével) is használható.

Ujjfestékekkel csak óvatosan, több fajtáról kiderült ugyanis, hogy hányást, lázat okozhatnak. Ha mindenképpen felvette csemeténk az étlapjára, inkább a házilag készíthető változatokkal próbálkozzunk. 

A házilag készíthető festékekkel kapcsolatos tapasztalataimat nyáron szeretném közzétenni.

 

Ecsetek és alternatív helyettesítői

A hagyományos ecsetek kínálatát képtelenség felsorolni. Ezeket hagyjuk is, a lényeget úgyis tudja mindenki: a legolcsóbb ritkán válik be. Elég idegesítő, amikor a hulló sörte bepiszkítja a művet. 

gyerekecset_helyett_tutumutti_blog.png

1. Egy különleges ecsetet mégis megemlítek: kicsiknek való a Melissa&Dougtól beszerezhető vidám marokecset, ami 4 darabos kiszerelésben kapható.

2. A kisebb méretű festőhengerrel... 

3. ... vagy nyújtófával való görgetést egészen biztosan élvezni fogják a porontyok!

4. A gyógyszertári cseppentőt színkeverős kísérletezéshez, színátmenetes alkotásokhoz használhatjuk, akár vattakorongra vagy textilre.

Előttünk a nyár, magamban már izgatottan tervezgetem a "projektjeinket" a Büdösbogárkáimmal, ezek között szerepel pár itthon kotyvasztós, egyszerű festék kikísérletezése is.

5. Bevállalósaknak ajánlott a házilag készített pufifestékhez, borotvahabos mázoláshoz használható szószos flakon névre hallgató találmány. Erre a célra alternatív megoldásként (nagyobbaknál) a kivágott végű zacskó is megfelel.

6. Sprayfestéshez, járdára / hóra / papírra / textilre spricceléshez kiváló eszköz a vízpermetező. 300 Ft körül beszerezhető a Providajátékból vagy az Ikeából, de egy kiürült ablaktisztítós flakon is jó szolgálatot tehet nekünk. 

7. 1 dl-es kis flakonok is beszerezhetők az Ikeában, vagy ilyen célra használhatók a DM-ben kapható mini kiszerelésű tusfürdők is (ez utóbbiak nyaraláshoz amúgy is praktikusak). Ezekből rögtön a papírra nyomható a házilag kotyvasztott festék, illetve maradék kikevert festéket tudunk bennük tárolni a következő ihletett alkalomig.

Akkor se keseredjünk el, ha nincs épp otthon ecsetünk, hiszen két dolgos kéz, 10 kicsi ujj mindig elérhető. A kéz- és talplenyomatos, ujjnyomdázós műveknek minden családtag örül, és a gyerkőcök is szívesen készítik. 

Az ecseteket még számtalan tárggyal helyettesíthetjük, nem hétköznapi példákat külön bejegyzésben tervezek bemutatni.

 

Ecsettálak, festékpoharak

Egy korábbi posztban már bemutattam a Faber Castell alábbi poharát, amit mi is használunk. 

faber-castell_clic_and_go_water_cup.jpg

Még mindig jól bírja a strapát, könnyen tisztítható. A gyerekek festésen kívül is előszeretettel használják, pakolgatják a kis cuccaikat egyikből a másikba, felszolgálnak benne játékeledelt, kinyitják-becsukják, szóval remekül elszórakoznak vele.

Ennek a gyártónak egy másik, szintén remek pohara is létezik, a fedeles-tölcséres verzió, ami azzal az ígérettel kecsegteti a csatateret vizionáló szkeptikus szülőket, hogy minimálisra redukálható a festegetést záró takarítási fázis.

ecsettal_faber-castell_leveheto_fedos_sarga_papiron_kereskedelmi_kft.jpeg

Ugyanis nagyobb eséllyel marad a pohárban a víz. A tevékenység alatt az ecsetet, utána pedig a maradék kikevert festéket tárolhatjuk benne, mivel a zárható fedél gondoskodik arról, hogy a pohár tartalma ne száradjon ki.

Papírok

Alapból a vastag rajzlap, vázlatfüzet, festővászon ideális festéshez. Grandiózus alkotásokhoz a nagy barna tartós csomagolópapírt érdemes használni. A rajzeszközöknél már említett vastag papírszatyrok is kiváló alapot nyújtanak a mázoláshoz. A kidobásra szánt kartondoboz szétvágva szintén remekül hasznosítható. Erősebb idegzetűek olló nélkül is használhatják szemük fénye tehetségének kibontakoztatására, mégpedig a következőképpen:

festes_dobozban.JPG

Ahogy azt sejthetjük is, ennek előnye, hogy gyermekünk egy fantasztikus délutánnal lesz gazdagabb, emellett pedig (hacsak ki nem borul) a dobozon kívül minden patyolattiszta marad. Hátránya pedig, hogy a dobozon belül irtózatosan mocskos szutykolódásnak lehetünk szemtanúi. A projekt végeztével, mielőtt kihajítjuk a dobozt a szemétbe, semmiképpen se feledkezzünk el színes kis zombink kiemeléséről! Előrelátó szülők - vérmérséklettől függően - fürdőkád / kerti slag közelében ajándékozzák meg ezzel a katartikus élménnyel csemetéjüket. 

De festhetünk kavicsokat vagy akár zacskót is (ha szerencsénk van, így a mázolással járó felfordulást is elkerülhetjük):

kameleonfestes_zacskon.jpg 

Paletta

Mindenképpen szükséges. Saját tapasztalatom szerint, ha nem gondoskodunk palettáról, akkor az asztalon keverik ki a színeket a gyerkőcök.

Vásárolhatunk műanyag palettát, vagy használhatunk erre a célra papírtányért, kupakokat, tojástartót. Készíthetünk saját, szemünk fényének személyes igényeit kielégítő palettát is - a témában írt bejegyzésem itt olvasható.

paletta_tutumutti_blog.png

 

Védőfelszerelés

Tálca, papírtörlő, műanyag terítő, festőköpeny - ha jót akarunk magunknak, ezekkel az eszközökkel előre felvértezzük a terepet. A nyugodt alkotáshoz szükséges előkészületekről, a sikeres kreatívkodás feltételeiről ebben a posztban számoltam be.

A képek forrásait a fotókra kattintva érhetitek el.

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztjátok. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tutumutti.blog.hu/api/trackback/id/tr1712489163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása