Tutumutti

Többgyerekes délutáni altatásaim kálváriája, (rész)sikerei és kudarcai

2017. szeptember 27. - Tutumutti

Most már ugyan óvodába jár a két kis Minion, de nem volt ez mindig így. Nyáron például határozottan itthon tartózkodtak, a bátyjukkal és velem. És még határozottabban elzárkóztak a délutáni alvás elől.

tutumutti_delutani_altatas.png
 

A felállás

  • Adott egy iskolába készülő Nagyfiú, aki már nem szeretne délután aludni (ne is szokjon rá).
  • Van még két kis ovis, akik szintén nem szeretnének aludni. De ha pár nap kimarad a szunya, nyűgösek lesznek, és lőttek a délutánra tervezett programnak. :(
  • Anyuka szintén igényelne egy kis csendes pihenőt, hogy a pörgő búgócsiga üzemmódot újult erővel folytathassa a nap hátralévő részében.
  • Sajnos az önálló elalvás nem jöhet szóba. Ha szabadon hagyom őket akár egyedül, akár közösen egy sötét szobában, pár percen belül harsány nevetés hallatszik ki, a szoba pedig úgy néz ki, mintha tornádó söpört volna végig rajta.

A cél

Elképzeltem, hogy amíg a Kicsik a pihenőjüket töltik (amit én jól megérdemlek), addig megváltom a világot a Mackóval: pokrócon olvasgatunk egy árnyas fa alatt, előre megbeszélt receptekből főzünk, képregényt rajzolunk, meg effélék. Esetleg pihenek én is, a Mackó meg a felhők között szárnyal a saját mesevilágában...

Előkészületek

Arra már rég rájöttem, hogyan előzzem meg a felesleges köröket, amikkel előrukkolnak ötletgazdag csemetéim. Mindenki fáradjon ki a mellékhelyiségbe, fogyasszon pár korty vizet, mielőtt alvókájával-hóbelebancával együtt szófogadón a fekhelyére masírozik.

A módszerek

És hogy mi történik a gyerekszobában? Lássuk a kétségbeesett anya szárnyaszegett próbálkozásait szép sorjában!

1. Anya altat

Hát ez teljes katasztrófa!!! 

Szertartásosan besötétítünk, aztán jön a rövid tetriszezés: ki, kivel, melyik ágyban, milyen alvókával alszik. (Tudom, tudom, ennek NEM SZABADNA bedőlni!!!)

Rövid idő elteltével állandósulnak a folyamatos puccskísérletek a Minionok részéről: mégis a másik ágyon / testvéremmel alszom / vécézni kell (dehátmostvoltál-neszórakozzvelem! riposzttal tarkítva), hancúrozás, egymás bökdösése-szekírozása stb.

Nagyfiú a szomszéd szobában olvasgat. A lelkére kötöm minden áldott nap, hogy csak vészhelyzet (úgymint: ég a lakás, személyi sérülés történt, betörő ugrott be az ablakon) esetén nyit be a szendergőkhöz. Ennek ellenére kétszer-háromszor beront számomra piszlicsáré, általa viszont kulcsfontosságúnak ítélt ügyes-bajos dolgaival.

A legoptimistább szcenárió szerint legalább én alszom kb. 10 percet, majd arra ébredek, hogy szunyálásra kárhoztatott ivadékaim kíméletlenül gyurmázzák az arcom.

A legtragikusabb végkifejlet szerint az idegeim 30 perc után cafatokban lógnak, újabb másfél óra után feladom a harcot. Alvás nuku, viszont van két nyűgös kisgyerek, egy Anyára éhes nagygyerek, valamint Anya, pattanásig feszült idegekkel.

És ezt heti hét napon keresztül? Na neeeee....

2. Apa altat

Mindenki nyugodtan, kedvesen bújik a fészkébe. Pár perc petyegés, aztán csend és szunya. A probléma az, hogy sajnos Apa csak ritkán tölti itthon az ebédidőt. :(

3. Tévézés

Ne is menjünk bele! Mindennap? Isten ments!

4. Meseolvasás

Képzeljetek el egy idilli képet a szent családról: mind a négyen összebújunk a nagyágyon, Anya mesét olvas, a gyerekek hallgatják és nézik a képeket. A Nagyfiú sem unatkozik. Jobb, mint a semmi, mert legalább pihennek - de eszük ágában sincs szundítani egyet.

5. Hangoskönyv

Részleges sikerek.

Pro: Mindhárom gyereket leköti. Anya is pihen (néha el is alszik). A mesehallgatás fejleszti a képzelőerőt, ésatöbbi, ésatöbbi...

Kontra: Mindig csak egy gyerek alszik el, a fene vigye el! Ennek okát azóta is vizsgálom. Miután ez a várva várt esemény bekövetkezik, a maradék három csapattag lábujjhegyen kioson a szobából. Vagy hallgatunk mesét méééég.

Konklúzió 

Nagy általánosságban minden másnap aludtak a Kicsik, felváltva. Miután az egyik gyerkőc hamar álomra hajtotta a fejét, a másikkal elhagytuk a pihenő övezetet, és ment a móka és kacagás a Nagyfiúval. 

Ahogy művelt jóbarátunk mondaná: "Minden csak szokatás kérdése. Csak éppen nem mi szoktatjuk a gyerekeket, hanem ők minket." :)

Ha tetszett a poszt, megköszönöm, ha megosztjátok. Ajánlom figyelmetekbe rendszeresen frissülő Facebook oldalamat, ahol sok-sok további ötletet, tippet találtok. Hírlevelemre a blogfelület jobb oldalán tudtok feliratkozni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tutumutti.blog.hu/api/trackback/id/tr1012768648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása