Tutumutti

Rendezzünk minion partyt olcsón és könnyedén!

Forgatókönyv idő- és költségbecsléssel

2017. augusztus 06. - Tutumutti

Úgy alakult, hogy a kisgyerekeim szülinapja közt csak pár nap van (khmm... hát igen, erről talán majd később :) ). Így aztán minden évben közös bulival, de külön tortával ünneplünk.

Idén a fiacskámmal megbeszéltük, hogy minion partyt szeretne. Erre a kicsi lány persze rögtön kontrázott, hogy ő meg rózsaszín minionosat (= női ruhába bújtatott, copfos, sminkelt példányt). Egy gonddal kevesebb - gondolta a praktikus gondolkodású édesanya, azaz szerény személyem.

Feltúrtam a netet és összcsaládilag megszerveztük az alábbi szenzációs hangulatú rendezvényt - ezúttal is köszönet az Érintetteknek!

rendezzunk_minion_partyt_1.png

Igyekeztünk minimalizálni a költségeket és a melót is. Nem vagdostunk virágformákat, matricát öntapadós papírra nyomtattunk, nem hagytunk ott többezer forintot a partyboltban.

Jöjjenek az ötletek és a képek a saját bulinkról! Sajnálatos módon a fotózásra végtelenül korlátozott idő állt rendelkezésemre (képzelhetitek...), úgyhogy elnézést a minőségért. 

Íme a forgatókönyv:

1. Ötletgyűjtés Pinterestről

Merthogy nem mi vagyunk az elsők a világon, akik a minionban dúskáló megemlékezést választjuk! Nézzünk tortát, dekorációt, a bulira ötletes játékokat stb., hogy legyen elképzelésünk arról, mit is szeretnénk megvalósítani.

Időtartam: ha az itt található személyes gyűjtésem használjátok, akkor kb. 10 perc.

Költség: nincs

2. Meghívó elkészítése és kiküldése

Mi e-mailben küldtük ki a meghívókat az idő rövidsége miatt.

Fontos információk, amiket mindenképpen érdemes feltüntetni a meghívón:

  • ünnepelt neve és életkora (akár a neve mellett zárójelben),
  • melyik napon hány órától és hol lesz a mulatság,
  • kérelem a jelentkezési szándék jelzésére vonatkozóan,
  • telefonszámunk vagy e-mail címünk (amire a választ várjuk),
  • esetleg a ruházatra vonatkozó információk (pl. fürdőruha).

Ha netalántán hasonló ramazuriba vágnátok a fejszéteket, innen 3 fajta meghívót is le tudtok tölteni:

Időtartam: a fenti meghívómintát használva 10 perc a kitöltés (nyomtatással együtt)

Költség: nyomtatás költsége (a mi esetünkben nincs kiadás)

3. Tortarendelés 

Ötletekért kukkantsunk a keresőre: a "minion torta rendelés" vagy a "minion formatorta" kifejezést beírva számtalan változat közül válogathatunk.

Kedvenc cukrászunkat is megkérhetjük, hogy készítsen minion tortát - függetlenül attól, hogy nem szerepel a repertoárjában. 

Sós aprósüteményeket is érdemes előre rendelni.

Időtartam: a válogatás és a rendelés leadása telefonon kb. 10 perc

Költség: nincs

4. Pdf dokumentumok kiválasztása és mentése

Mindenféle dekorációt készíthetünk a nyomtatott file-okból. Például pohárdíszeket, limonádés üvegre való díszt, felcímkézhetjük a banánt, készíthetünk szemeket sárga lufiknak, nyomtathatunk számot a gyermek korának megfelelően (tortadísznek vagy asztalközépnek), készíthetünk zászlófüzért, feliratokat az inni- és ennivalókra (ld. Pinterest). Érdemes pdf-ben menteni a dokumentumokat, mert ezzel megkönnyítjük a nyomtatást.

Időtartam: kb. 15 perc

Költség: nincs

5. Pdf dokumentumok nyomtatása, pólóvásárlás, partykellékek beszerzése

Következik egy kör az üzletekbe, ahol szépen kinyomtatjuk a fent összegyűjtött dokumentumokat és beszerezzük a pólókat. Minionos pólók elérhetők pl. a H&M-ben. Egy csokorba szedtem a mi beszerzéseinket, íme:

minion_party.png

A papíralapú dokumentumok mind letölthetők a Pinterest albumomból. A matricákat öntapadós lapra nyomtattuk. Ha zászlófüzérben gondolkodunk, szükség lesz egy hosszú madzagra is.

A partykellékek közül végül csak papírpoharakat vettünk, mert tányér, evőeszköz van elég itthon, a pohár viszont szűk keresztmetszet. Partyboltban amúgy sárga papírpohár is kapható (nem túl olcsón). Sárga lufit hirtelenjében nem találtunk, pedig jó lett volna... :(

Időtartam: kb. 1 óra

Költség: a pólók darabja 2.000 - 3.000 Ft között mozog, a nyomtatás mi esetünkben kb. 3.000 Ft volt, a 25 db-os papírpohár 800 Ft.

6. Szörp és limonádé hozzávalóinak beszerzése

Az innivalókhoz: szörp, citrom(lé), cukor, menta - szódát majd készítünk frissen!

Időtartam: a napi bevásárlás részeként nem vesz időt igénybe

Költség: 1.700 Ft

7. Kültéri dekorációk elkészítése

Ezekben gondolkodtunk:
minion_party_9.png

A zászlófüzérhez a minta innen ingyen letölthető. Az összeállításhoz madzagot, ollót és lyukasztót használtunk.

A lampionok kivitelezéséhez csak tűzőgépre, lyukasztóra és cérnára volt szükség.

A fára azért került poszter, mert megtetszett a gyerekeknek ez a kép, úgyhogy kinyomtattuk. Így utólag egy WANTED feliratot még rábiggyeszthettünk volna. :)

A zsugorsugaras láda hozzávalói: sablon + felirat + töltött vízipisztolyok.

Időtartam: 35 perc

Költség: nincs

A buli előtti este díszítettük fel a kertet, másnap reggel volt is nagy álmélkodás meg örömködés! :)

8. Poharak és limonádés üveg dekorálása

A poharakat és a limonádés csapos üveget a bulit megelőző napon is díszíthetjük. A limonádé antigravitációs szérum, a málnaszörpi lila szérum néven futott nálunk. A feliratokhoz a sablont itt érhetitek el.

A fehér poharakra a gyerekek nyomdával minionokat pecsételtek. A sárga és kék szívószálakat öntapadós matricával díszítettük, ebben a nagyfiam is tevékenyen közreműködött. Jó is együtt készülődni! :)

minion_party_2.png

minion_party_5.png

A körömlakkot is használtuk ám - Anyukám másnap sárga lakkal vonult a dolgozóba!!! :)

Időtartam: 20 perc

Költség: nincs

9. Banánimport nagy tételben, dekorálás

Nincsen minionparty banán nélkül! Frissen (ha ez a fogalom Magyarországon egyáltalán értelmezhető) az igazi, úgyhogy a buli napján vásároltuk meg. Filccel estünk neki - ld. a fenti képen a fehér kosárban!

Időtartam: beszerzéssel együtt 20 perc

Költség: 800 Ft

10. Szörp- és limonádékészítés

Időtartam: 15 perc

Költség: nincs

11. Futás a tortáért!

Ezeket a finomságokat rittyentették nekünk a kedvenc cukrászdánkban, igény szerinti (= persze csokis) belsővel:

minion_party_6.png

minion_party_7.png

A tetejükön a minion figurák nem ám a hagyományos kemény marcipánok, hanem ugyanolyan lágyak és finomak, mint a bevonat.

Naná, hogy a hurkapálcikás számokat is házilag eszkábáltuk! :)

Időtartam: 25 perc

Költség: a 8 szeletes torta ára minionostul 6.000 Ft/db, a gyertyák és tűzijátékok ára gyerekenként 700 Ft

12. Öltözködés, vendégvárás

Pólókat felvenni, körmöket kifesteni!

minion_party_10.png

Friss helyzetjelentés:

minion_party_8.png

Remekül sikerült a buli (na nem a dekoráció miatt, hanem a vendégsereg brillírozott), nekem külön tetszett, hogy tortázáskor az apró marcipán minionokat elosztották egymás között a gyerkőcök. :)

Összeadtam, mennyi időt vett igénybe és mekkora kiadással járt a minion party teljes szervezése:

Teljes időtartam: 3 óra 40 perc

Összköltség: 16.000 Ft (egy pólóval, egy tortával számolva)

13. Slusszpoén

Még előző héten készítettem gyerekbarát (!!!) baracklekvárt, amire szintén felkapaszkodott pár szemtelen minion: :)

baracklekvar_tutumutti_blog.pngA recepttel hamarosan jelentkezem! Befőttes üveg dekoráció folyt.köv.! :)

Ha tetszett a poszt, megköszönöm, ha megosztjátok.

Ajánlom figyelmetekbe rendszeresen frissülő Facebook oldalamat, ahol sok-sok további ötletet, tippet találtok. 

Havonta érkező hírlevelemre a blogfelület jobb oldalán tudtok feliratkozni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tutumutti.blog.hu/api/trackback/id/tr9112684741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása