Tutumutti

Egyedi gyerekfogas házilag

2017. június 19. - Tutumutti

Már régóta szükségünk volt egy alacsonyan felfüggesztett fogasra, amire a gyerkőcök a kabátjaikat, mellényeiket akaszthatják.

Na, ezt kivételesen nem ők igényelték, hanem mi szülők találtuk kényelmetlennek, hogy ősztől tavaszig naponta négyszer kell haptákban vágni magunkat és levenni-feltenni a cuccaikat. Hamar rájöttünk, hogy ezzel egyrészt akadályozzuk a gyerekek önállóságát, másrészt korlátozzuk saját féltve őrzött lelki nyugalmunkat.

Már megszoktuk, elfogadtuk, megszerettük, hogy egyszemélyben töltjük be a szülői, játszópajtási, nevelői, villámhárítói, békebírói stb. szerepet, de a szállodaportási funkcióról szíves örömest lemondtunk.

hotel-595588_640.jpg

Amúgy is volt nekünk egy kihasználatlan, keskeny falszakaszunk. Sokáig fontolgattuk, hogyan lehetne jól kiaknázni a benne rejlő lehetőséget. Végül ide lyukadtunk ki:

gyerekfogas_hazilag_tutumutti_blog_7_1.png

Először is elbattyogtam a jó öreg Ikeába és kevesebb, mint 600 Ft-ért beruháztam az Ekby Laiva polcba. Ebbe itt ni:

ekby-laiva-polc_gyerekfogas_tutumutti_blog.JPG

 

Ebből készült a hátlap.

Akasztóért pedig irány a Zara Home! Pont ki tudtam használni a februári leárazást (ha jól emlékszem, nyár végén is szokott lenni), így egész jó áron válogathattam az itt és itt fellelhető bútorgombok közül. Szerencsére akadtak kedvencek mindhárom Picurnak: mackó, kisautó, rózsavirág. Nahát, most látom csak, hogy a mackósat egeresként árulják - micsoda átvágás! Ki látott már ilyen apró fülű egeret! Mondjuk, mackónak se átlagos... :)

gyerekfogas_hazilag_tutumutti_blog_5.png

A polcot akrilfestékkel lefestettem szép feketére. Száradás meg még egy hónap lélekben rákészülés után elrendeztük az akasztók helyeit a polcon, és a férjem kifúrta a lyukakat. A rögzítéshez fúrt még négy további lyukat.

gyerekfogas_hazilag_tutumutti_blog_1.png 

Aztán felhelyezett két lécet a falra is, így ni:

gyerekfogas_hazilag_tutumutti_blog_2.png

Ezekre került a polc. Így ha esetleg le kellene venni a fogast (teszem azt, imázsváltás miatt), akkor egyszerűen, a fal sérülése nélkül megoldható a dolog.

Pár tekerés, és már ki is próbálhatjuk, milyen jól nézne ki például ezekkel a gombokkal:

gyerekfogas_hazilag_tutumutti_blog_8_1.png 

Állítom, hogy ütősebb lenne, mint most, de gombválasztás kérdésében meghajoltunk a gyermeki akarat előtt. :) Ráadásul ezek a szép színes gombok Anyukámhoz kerülnek hamarosan. Sajnálatos, de cseppet sem váratlan módon a kirakó egyik kis bumszliját már letörtük, de szerencsére sikerült úgy visszaragasztani, hogy nem látszik.

A rövid elkalandozás után térjünk vissza az eredeti témához - ez lett a végkifejlet:

gyerekfogas_hazilag_tutumutti_blog_4_1.png

Arra érdemes gondolni, hogy ha ilyen kissé bumfurdi bútorgombot választunk, akkor valószínűleg vállfára is szükségünk lesz, mert a kabátokon lévő kis akasztót ezekre nem tudjuk rátenni. Őszintén szólva az autós fogas a legkevésbé praktikus.

gyerekfogas_hazilag_tutumutti_blog_11.png

A pihe-puha vállfa szintén a Zara Home-ból származik. Tetszik, hogy uniszex. Ugyanilyen nem, de hasonlók most is kaphatók.

gyerekfogas_hazilag_tutumutti_blog_10.png

gyerekfogas_hazilag_tutumutti_blog_9_1.png

Említettem, hogy egy keskeny falszakaszt szemeltünk ki a fogas, felette pedig egy tükör helyének. A tükrön régóta dilemmáztunk, nehezen találtunk megfelelőt, egy nagy barokk darabot például vétek lett volna ide bezsúfolni. Aztán a férjem rábukkant erre a karakteres példányra:  

gyerekfogas_hazilag_tutumutti_blog_6.png

A német ebay-ről származik, "rockabilly Spiegel" néven futnak az effélék, van fent most is pár klassz darab. A fogas fekete színével a tükörhöz igazodtunk, aminek a szegélyére a vállfákat díszítő aranyozott csillagok rímelnek.

A fogas végül telitalálat lett a gyerekeknél - bár ezt az egeres malőrt nem fogom reklámozni. :)

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztjátok. Napi rendszerességgel frissülő Facebook oldalamon további ötleteket, érdekességeket találhattok.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tutumutti.blog.hu/api/trackback/id/tr7912582575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása