Tutumutti

Mélyen Tisztelt Publikum!

2017. február 05. - Tutumutti
A legsűrűbb időszak az életemben az a 4 év, ami alatt 3 gyerekünk született. Nem részletezem, hogy annak ellenére, mekkora boldogságot adnak, milyen kapkodásban teltek az első hónapok-évek. Aki ezt a blogot olvassa, bizonyára sejti. :)
Két fiunk és egy kislányunk van, a fiúk óvodásak, a kicsi még bölcsis. A nagyfiú művészember, a beceneve Mackó. Ha jobban belegondolok, ezt az egész kezdeményezést ő inspirálta a rajzolási és dekorálási mániájával. Dumában verhetetlen. Vele szemben a kisebbik fiunk a tettek embere, nem véletlenül nevezzük őt Gengszternek. A szintén tevékeny, de bújós-cicomázkodós kicsi lány pedig Cica becenévre hallgat. 
Amikor huszonévesen elképzeltem, milyen anya leszek, az az idillikus kép lebegett a szemem előtt, hogy együtt vidáman süteményt készítünk,  elmélyülten festegetünk, a nagyágyon összebújva mesélek nekik. Szerencsére sok ilyen emlékezetes pillanat van. 
De bőven akad olyan is, amikor bolondok háza uralkodik itthon, és mindhárman nyűgösek. Néha bizony úgy érzem, szétszakadok, és nagyon messze kerültem az egykori elképzeléseimtől. És jön a lelkiismeret-furdalás amiatt, hogy én ezt másképp szeretném csinálni... 
Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a gondolatokkal. Ez a blog azoknak íródott, akik éreztek már hasonlóan. Akár azért, mert több gyerekük van, akár mert munka mellett nevelnek gyereket, vagy kevés a segítségük stb. stb... :) 
art-1851483_1920.jpg
Sokat rajzolunk-festünk-ragasztunk-gyurmázunk-nyomdázunk-ügyködünk a gyerekekkel. Most, hogy ők még mind kicsik, gyakran abból is gond származik, ha túl sokáig tart az előkészület egy-egy “projektnél". Ráadásul mindenből 3 kell… Ezt az időt szeretném lerövidíteni a magam és az Olvasók számára is, hogy tényleg öröm és tartalmas élmény legyen a közös alkotás.
Elsősorban kreatívkodásaink eredményeit szeretném megosztani a Nagyérdemű Közönséggel és segítséget ajánlani abban, hogyan lehet a gyerekekkel viszonylag kevés időráfordítással cseppet sem sablonos, igényes dolgokat készíteni. Olyanokat, amik sikerélményt nyújtanak szülőnek-gyereknek egyaránt. Amire ránézve eszünkbe jut, hogy milyen lelkesen tákoltuk együtt. Amivel akár játszani is tudunk, és így további önfeledt perceket szerez nekünk. Amit büszkén ajándékozhat a gyerekünk rokonoknak, barátoknak.
Emellett szeretném megosztani azokat a gyerekekhez köthető termékeket/szolgáltatásokat, amik esetleg a Ti érdeklődéseteket is felkelthetik, legyen az könyv, játék stb. Esetleg pár trükköt, amit itthon sikerrel alkalmazunk a mindennapokban. 
tutumutti_logo.jpg
Nemcsak az anyukáknak, de azoknak is szól a blog, akik édesapaként, nagymamaként, nagyszülőként, gyerekfelvigyázóként érdeklődnek a téma iránt. 
Csapjunk is bele, jó szórakozást Mindenkinek! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://tutumutti.blog.hu/api/trackback/id/tr7412185112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása