Az iskolakezdés 13 izgalmas újdonsága

2017. szeptember 30. - Tutumutti

Gyerekkoromban nem kerítettek nagy feneket a dolognak: beírattak a körzetes iskolába, a papírboltban megvettük az iskolatáskát és a tanszereket, az áruházban a tornacuccot meg a műszálas köpenyt (amitől a hajam szó szerint égnek állt), és ennyi.  Hát ez most már nincs így. Pedig a férjemmel előre…

Tovább

Többgyerekes délutáni altatásaim kálváriája, (rész)sikerei és kudarcai

Most már ugyan óvodába jár a két kis Minion, de nem volt ez mindig így. Nyáron például határozottan itthon tartózkodtak, a bátyjukkal és velem. És még határozottabban elzárkóztak a délutáni alvás elől.   A felállás Adott egy iskolába készülő Nagyfiú, aki már nem szeretne délután aludni (ne is…

Tovább

14 egyszerűen szép őszi dekoráció

Az alábbi díszítőelemek közös jellemzője, hogy könnyen elkészíthetőek és egyszerűségükben hangulatosak és stílusosak. 1. Őszi cserepes virágok kísérik a kertbe érkezőket: 2. Gyertyák cserépben: 3. Ez a tobozos dísz később adventi dekorációként is megállja a helyét: 4. A régi írógép előnye,…

Tovább

13 vidám szituáció, ami csak ellenkező nemű testvéreknél fordulhat elő

A bűvös 13 sorozat aktuális témája - a kis korkülönbség és a gyermekétvágy után - ezúttal az ellenkező nemű testvérek sajátosságainak feltérképezése.  Tény, hogy nekem húgom van, és nővér-kisöccs fronton sem vagyok otthon, de a családi gyermekáldásnak köszönhetően báty-húg viszony terén szereztem…

Tovább

Így készíts egyedi pólót fillérekért!

Azt azért érdemes tudni a Lufifejű Pandáról (aki esetleg még nem ismerné, itt megtekintheti az antréját), hogy sokoldalú megjelenéséről nevezetes: most éppen pólóra kéredzkedett.  A 700 Ft-os fekete Zara pólót eleve azzal a szándékkal vásároltam, hogy egyedülálló dekorációnak essen áldozatul. A…

Tovább

Hangulatos őszi dekorációk a gyerekszobába

Az alábbi kiegészítők közül bármelyiket elfogadnám a mi gyerekszobánkba, de szerintem a kölykök is. :) A süni párnával már régóta szemezek, élőben még szebb, mint képen. A bútorgombbal is volt szerencsém találkozni: Anyukám előszobájába vettük, csak még nem szereltük fel (itt emlékeztem meg…

Tovább

Hét almás műalkotás gyerekekkel

Az utóbbi időben kevés kézműves poszt született. Itthon csinálgatunk ám ezt-azt, csak mire lefotózhatnám, összegyűrődik vagy -firkálódik, vagy egyéb módon terven felüli értékcsökkenést szenved. Arra gondoltam, hogy finoman forduljunk az őszi kreatívkodás ösvényére néhány gyerekes-almás…

Tovább

Szívószál természetesen

Egy kellemes nyári reggelen bukkantam rá a szívószálmentes augusztus kezdeményezésre. Igyekszünk környezettudatosan élni (bár vannak még csiszolandó területek ezen a fronton), de őszintén szólva, a szívószállal eddig nem foglalkoztunk. Pedig ha számba vesszük az előnyeit (jól néz ki az italban,…

Tovább