Ha szél, akkor papírsárkány!

2017. április 07. - Tutumutti

A hírlevélre feliratkozók már tudják, hogy nemrég Hamburgban jártunk. Nagy mázlink volt az időjárással: itt, ahol elég sokat esik az eső, ragyogóan sütött a Nap pont azon a két napon, amiket az Északi-tenger partján töltöttünk. A parton a szél persze fújt rendesen, annyira, hogy egymás hangját nehezen hallottuk. Így aztán papírsárkányokkal felszerelkezve érkeztünk.

1_2.png

Összesen öt sárkányt vittünk, a gyerekek is választottak maguknak egyet-egyet. Kicsi aggódtam, hogy a 2 és 3 éves kicsik hogyan boldogulnak majd vele, de annyira egyenletesen fújt a szél, hogy igazán nem volt nehéz dolguk: csak kicsit megemeltük a sárkányt, és már repült is felfelé. Úgyhogy nagy sikerélmény volt ez mindenkinek.

4_2.png

2_2.png

Amikor a móka végén rövidre állítottuk a madzagot, a fiúk nagyokat kacagva kergették egymást. Annyira jól szórakoztunk, hogy a következő napon is kijöttünk sárkányt eregetni.

5_2.png

3_2.png

A szeszélyes áprilisi időben újra aktuális lesz ez a program. 

A mai modellek persze már nem papírból készülnek. Kerestem pár beszerzési forrást, a képekre kattintva elérhetitek a termékek linkjét.

A Decathlon nem okozott csalódást, elég erősek gyereksárkány fronton. Itt most csak a nekem legjobban tetsző darabokat találjátok.

Kezdőknek való, egyszerűen használható, könnyen reptethető, nehezen törő modell:

decathlon_sarkany_1.jpg

Külön tetszik, hogy ez a sárkány tetszés szerint színezhető, mintázható, filctollakkal és sablonokkal együtt kapható:

decathlon_sarkany_2.jpg

 

 

Pillangós, szintén kezdőknek:

decathlon_sarkany_3.jpg

decathlon_sarkany_4.jpg

Ikea darab:

ikea_sarkany.JPG

Szép színes példányok az Imaginariumból:

imaginarium_sarkany_1.jpg

imaginarium_sarkany_2.jpg

Színezhető verzió filctollakkal a Bigyóshopból:

bigyoshop_sarkany_1.jpg

A Reflexshop nagyon széles kínálattal rendelkezik, nehezemre esett leredukálni a választékot.

Színezhető példány, zsírkrétával együtt vásárolható:

reflexshop_sarkany_1.jpg

Kalózos:

reflexshop_sarkany_2.jpg

Néha a pandáknak is kell egy kis adrenalin:

reflexshop_sarkany_3.jpg

Űrhajós modell:

reflexshop_sarkany_4.jpg

 

Kellemes reptetést kívánok Mindenkinek! :)

 

Ha tetszett a poszt, megköszönöm, ha megosztjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://tutumutti.blog.hu/api/trackback/id/tr6312408209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.